Második hét, bajnoki előtt
2010. máj. 1. 8:07 - írta PolarisAz előző heti 0-0-s bajnokim után egy laza kupameccs és egy húzósnak ígérkező bajnoki várt rám. Emellett edzés is volt, arról is némi megjegyzés, úgyhogy bele is csapok a lecsóba.
A második kupameccset nagyon nem nyújtanám hosszúra. Tovább próbáltam a 4-5-1-es felállást, hogy minél jobb legyen a szervezettség a bajnokikon, amire szükségem is lesz, hiszen nem éppen egy babazsúrba érkeztem, ez kőkemény harc a pontokért. Amit csak lehet, ki kell hoznom a meccsekből, hogy elégedett legyek a végén a teljesítménnyel.
A kupaellenfelem különösebb ellenállást a 4-5-1 és a laza játék ellenére sem tanúsított, a helyzetek száma 7-2 volt ide, mindkét szélsőm, két védőm, egy középpályásom és a csatárom is betalált, végül 6-1-re nyertem a széleken támadó csapatommal. Mivel botcsapat volt az ellenfelem, különösebb elemezgetésbe nem is megyek bele, csak kijelenteném hogy röhej, hogy egy gólt kaptam egy botcsapattól...de a győzelem a lényeg :)
A következő fordulóbeli ellenfelem már valamivel erősebb, nem vagyok benne egészen biztos, hogy laza játékkal legyőzöm őket, de van még időm rá, hogy megnézzem a felállását, a csapat szerkezetét, lehet hogy ezúttal nem 4-5-1-ben megyek, hanem maradok a régi 3-5-2-es felállásnál.
Ami a második bajnoki fordulót illeti, nem lesz könnyű dolgom, az egyszer biztos. A csoport egyik legjobb csapatával meccselek majd, úgyhogy marad a 4-5-1-es felállás és extrába még ráhúzok egy játéktördelést is. Hátha így sikerül valamit kihoznom a meccsből, a pontszerzés nagy bravúr lenne, ezért nincsenek is illúzióim :D A legnagyobb hiányzóm a múlt heti bajnokin megsérült középpályásom, ő várhatóan jövő hétre lesz játékra képes. :(
A taktikámat egyébként az ellenfelem múlt heti felállásához igazítottam, így egy aszimmetrikus 4-5-1-ben állok fel, az egyik szélső védő poszt üres, valamint a csatár is kicsit kijjebb került a középső pozícióból, remélhetőleg egy-két alkalommal át tudja magát verekedni a védekező középpályáson. Csak remélem, hogy ezúttal is azt a felállást teszi be, amit a múlt héten is.
Az edzésről annyit, hogy 17 évesen és 17 naposan a második számú kapusom elérte a remek (8) szintet, és 5070 a TSI-je. Emellett vele kapcsolatban váltottam pár szót a megfigyelővel, aki elmondta, nem feltétlenül szükséges pl egy szezon múlva védekezést és pontrúgást kapnia, függetlenül attól, hogy a HT-World (Válogatott és ifjúsági válogatott tracker) oldalán ki van írva valami, az a srác szerint nem irányadó, úgyis az elsődleges képessége a fontos és különben is, csak később lehet válogatott, nem 17 évesen :D Ő tudja...
A sérült középpályásom elég sokat vesztett TSI-ből, de ez normális, az viszont nem, hogy pár játékosomnak pont a legrosszabbkor esett a formája...csak remélni tudom, hogy gyorsan visszakapják magukra, mert jó lenne ha a legjobb teljesítményekkel tudnának pályára lépni. Ma tehát újabb bajnoki, újabb erőpróba, hogy miként vettem ezt a nem kis akadályt, arról majd a következő posztban.
Sok sikert mindenkinek a bajnokira!
Címkék
foci , focimenedzser , futball , hattrick , HT , játék , menedzser
Eddig 2 komment érkezett
(
)
-
1. Bamse
2010. 05. 01. 9:05 -
2. Polaris
2010. 05. 01. 16:08@Bamse Na igen, csak a széleken támadás gyengíti a középső védelmet, de ha nagyon jó a védelmed, akkor nem olyan lényeges.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A mai bajnokira majdnem én is így állok fel, csak 3kp+1 szélső kp-sal és 5 védő.
de az egyik szélt én is feladom, és csatár szélre tolva.
Haladó mentor forumban azt tanácsolták, hogy nyomjam szélső támadást, mert kp-n esélytelen a helyzetek megnyerése, szélre több, ha ugyanúgy áll fel ő is mint múltkor.
ma kiderül :)
Sok sikert!