Hattrick Blog

Első bajnoki

2010. ápr. 27. 15:53 - írta Polaris

Ezt a bejegyzést nem akarom tovább nyújtani a kelleténél, mivel egy bajnoki meccsről sokat nem lehet mondani. Persze azért van miről beszélni.

Az első kupaforduló, az előre látható és egyértelmű sikerrel záródó meccs után szombaton egy nem annyira egyértelmű mérkőzés várt rám, már ami a kimenetelét illeti, hiszen legújabb csoportellenfeleim erejéről elég keveset tudok. Mivel a csoportban az utolsó helyre rangsoroltak, az előttem lévő csapattal, a másik egyenes ági feljutóval kellett meccselnem az első ötödosztályú bajnokimon.

Vegyes várakozásaim voltak, valahol a "ne kapjak ki nagyon" és a "de jó lenne az X is" között fityegett a várható helyzetem. Bár annyi eszem hálistennek volt, hogy a sok erős (vagy legalábbis nálam erősebb) csapat miatt a kupameccsen 4-5-1-et gyakoroltattam, így sem voltam egészen biztos benne, hogy bármi esélyt is szavazhatok magamnak.

Mivel a meccs alatt én a Videoton-Fradi mérkőzésre tartottam zöld-fehér barátaimmal, így nem tudtam követni az eseményeket, de utólag részben elégedett, részben kicsit szomorú is vagyok.

Ami az elégedettségemet okozza, hogy nagyjából azonos erőt képviselő csapattal hozott össze a sors, amiből a szezon végén, az utolsó fordulóban így előnyt is kovácsolhatok, feltéve hogy addig még lesz esélyem legalább osztályozós helyet elérni. Hogy folytassam a megkezdett gondolatot, a sors tehát kegyes volt hozzám, hiszen a 3-4-3-ban felálló ellenfelem nem sok lehetőséget kapott arra, hogy gólt szerezzen, bár sajnos én sem. 3-1 volt a helyzetek aránya, ellenfelem egy kapufát is lőtt, valamint kapusom védett egy nagy helyzetben.

Szomorú viszont azért vagyok, mert rögtön az első bajnokiján le is rúgták az egyik új szerzeményem, a világklasszis (13) középpályásom, bár annyiban nem aggódom, hogy a jelzett 3 hét helyett várhatóan a jövő héten esedékes bajnokira felépül. Egyébként az egyensúly érdekében az ellenfelemnél is megsérült egy jó játékos. Ilyen a HT.

Ami miatt még elégedett vagyok, hogy az én legjobb verziómat teljesítette a csapatom, ugyanis sikerült egy 0-0-s döntetlent kicsikarni a meccsből és ez elég jó kezdés, biztató a legalább osztályozós hely elérése szempontjából, de nyilván akkor derül ki, hol a helyem, ha a csapatok nagy részével megmérkőzök.

A következő ellenfelem sokkal erősebb, mint az első fordulós, így nem számítok sok sikerélményre, főleg hogy a legjobb középpályásom kénytelen kihagyni a találkozót. Mindenesetre most a holnapi kupameccs az elsődleges, bár nyilvánvaló, hogy ismét laza játékkal növelhetem a csapatszellemet, ugyanis megint valami botcsapattal sorsoltak össze. :) Laza játék, továbbra is 4-5-1 gyakorlása, nem lesz gond :)

Címkék

 

foci , focimenedzser , futball , hattrick , HT , játék , menedzser
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Bemutatkozás
A Hattrick-karrierem története :)
Archívum
Friss kommentek
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend